Realista utópia

Volt egyszer egy Ádám és egy Éva, akik a Paradicsomban éltek és abszolút nem tudták megkülönböztetni a jót és a gonoszt. Az Úr, aki őket teremtette nem is nagyon akarta, hogy megszerezzék ezt a tudást tiltott gyümölcs formájában, viszont a sátánkígyó az rábírta a párt, hogy bűnbe essenek. Az eredendő bűn következménye lett Ádám és Éva kiűzetése a bolygóra, melynek az idők során a Föld nevet adták. Megkezdődött a sokasodás-szaporodás, hiszen az első és egyetlen teremtett emberpárnak gyermekei születtek, Káin és Ábel. Így lettek hát immáron kettőből néggyé. Az utódok, már nem ettek a jó és gonosz tudásának fájáról, hiszen Ádám nem hozott magával különleges gyümölcsöt az elemózsiás táskájában, így Káin és Ábel nem tudta megkülönböztetni egymástól e két alapvető fogalmat.

Az első emberpár gyermekei a mezőn sétálgattak, amikor különös dolog történt. Káint valami elemi borzongás és indulat kerítette hatalmába. Farkasszemet nézett Ábellel, rettenetes grimaszt vágott, majd lendületbe hozta a kapáját. Ábel mosolyogva nézett bátyjára, hiszen nem tudta, hogy mi a különbség a jó és a gonosz között, a halálfélelmet meg végképp nem ismerte, mert addig még senkit nem öltek meg az emberiség történelmének e korai szakaszában. A kapa belevágódott Ábel fejébe, aki azonnal meghalt. Így lettek az emberek immáron négyből hárommá.

Az Úr rettenetesen megdühödött és szólt Káinhoz.:
-  Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről. Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből. Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön. Megbélyegezlek Káin, hogy senki meg ne öljön, ki rád talál!

A bűnös fiú elbujdosott, kelet felé vette útját, bőven volt ideje gondolkodni. Azt még nem tudta, hogy mihez fog kezdeni, de az Úr világosan megmondta, hogy mivel nem érdemes foglalkoznia. A Föld legfiatalabb lakosa, mivel társa nem volt, már négy napja csak magával beszélgetett.

- A földet nem mívelhetem, hiszen nem fog az teremni nekem, mert átkozott; tehát marad az állattenyésztés. No, egye fene….Hmm..hmmm, de ki a bánat akarna engem megölni, hiszen nincs több teremtett lélek hármunkon kívül e világban. Egyébként is rajtam van az Úr bélyege, így nem fog rajtam sem a kapa, sem a lándzsa, sem a hurok, vagy fojtó kéz. Hárman vagyunk, tehát csak atyám vagy anyám ölhetne meg, de ők meg tudják, hogy mi a különbség a jó és gonosz között. Egyébként is valami olyasmit mondott az Úr apámnak, hogy szaporodjatok, sokasodjatok! Mi lehet a megol..

A férfi szavai elakadtak amikor megpillantotta az egyik közeli domb tetején szaladgáló nőt.
- Anyám! Éva!
Kiáltotta, majd megszaporázta lépteit, de hamar ráeszmélt, hogy akit lát, az nem Éva. A nő valamiért nagyon megtetszett Káinnak, tátott szájjal bámult rá, és a lány ezt annyira mulatságosnak találta, hogy nevetni kezdett, ami csak fokozódott, amikor a férfi dadogva megszólalt.
- Te..te..ne..nem is lé..létezhetsz!
A lány kacagástól alig tudott válaszolni.
- Sze..szerinted..én..én nem is létezem?
Káin teljesen összezavarodott és nagyon nem értette, hogy miért nevet a nő.
- A te atyádat Ádámnak hívják?
A tátott szájú férfi folyamatos látványa újabb görcsös nevetésre ingerelte a lányt.
- Ne…nem.
Káin megvakarta a feje búbját, hosszasan gondolkodott, de egy pillanatig sem vette le a tekintetét a lányról.
- Esetleg…öö..esetleg az atyádat Ábelnek hívják?
- Ne..ne..nem!
A nő a hasát fogta és potyogtak a könnyei, mert Káin egy pillanatig sem csukta be a száját.
-  Ööö…de anyád az biztos Éva!
A lány lehuppant a fűbe, letörölte könnyeit, aztán a férfire nézett.
- Engem Hanókhnak hívnak. Hanókh lánya Hanókh vagyok. Atyám Targal fia Targal, anyám pedig Minoré lánya Hanókh.
Káin ismét megvakarta a feje búbját.
- Ö..ö, hát ez meg miként lehetséges? A szüleidnek van szülője?
A lány ismét kacagni kezdett.
- Miért..miért, a te szüleidnek talán nem voltak szülei?
- Nem. Nem voltak szülei, mert ők úgy lettek teremtve az Úr által. Tudod apám csak úgy hipp-hopp megteremtődött, de túl sok volt a csontja, ezért abból csinálta meg az Úr az anyámat.
Hanókh nem kacagott tovább, mert elhitte, hogy a fiú komolyan hiszi, amit beszél.
Pár pillanatig gondolkodott, majd kezét a fiú combjára helyezve szólalt meg.
- Szerintem akkor az Úr valójában a te nagyanyád, hiszen, hogy a szavaiddal éljek Ádám és az Úr közösen hozták létre anyádat.
Káin szíve hevesen dobogni kezdett, átölelte a lányt.
- Lehet, hogy így van, de mi az a nagyanya?
- Most ne ezzel foglalkozz!
Suttogta Hanókh, és vadul csókolni kezdte a fiút, hevesen ölelkeztek egy órán át.

Így lettek az emberek immáron négyből közel ötté.



A lány nehezen tudta rábeszélni a fiút, hogy elvigye őt a falujukba. Káin megemberelte magát, legyőzte az ismeretlenektől való félelmét a tudat, hogy az Úr bélyege megóvja őt a haláltól. A település közel, egy völgyben feküdt. A fiú nem győzött csodálkozni a rengeteg kunyhó és ember láttán.

Így lettek az emberek immáron mintegy hetvennyolccá.

Hanókh kézenfogva vezette párját a családi sátrukhoz, gyorsan bevezette őt a hajlékba, mert a falu népe gyanakvó pillantásokat vetett az idegenre. A sátorban egy idősebb nő tett vett, riadtan, meghökkenten nézett az egymás kezét fogó lányra és Káinra. Hanókh mosolyogva szólt.
- Anyám Ő Káin, Ádám és Éva fia.
Az édesanya hosszan méricskélte a fiút.
- Honnan jöttél Káin, ugye nem a szumérok kéme vagy?
- A Paradicsomból valók a szüleim, nem vagyok szumó.öö sem.szumírok, sem kéme.
Hanókh átkarolta anyja vállát. Kain pedig folytatta.
- Apám teremtője, az Úr parancsára írni kezdte népünk történetét, pergamenre melyet a víz nem fog, hogy fennmaradjon. Abban olvastam, hogy..
A lány anyja csapkodni kezdte tenyerével a sátor bőrfalát.
- Mindenkit a Földanya teremtett! Nem az Úr, vagy hogy híjják! Micsoda ostobaság ez a beszéd!?
Hanókh békítő magyarázkodásba kezdett.
- Nem! Anyám, az Úr valójában Káin nagyanyja, hiszen a…
Az anya egyre jobban felhergelte magát.
- Lányom! Ez itt egy szumér kém, ez biztos! Ezt, akarod a te jövendőbelidnek?!!
A nő kiáltozása a sátorhoz vonzott több falubéli férfit. Káin kihátrált a sátorból, bentről Hanókh keserves sírása, és az anya veszett rikácsolása hallatszott.
- Szumér kém, szumér kém!
Az egyik, kezében fejszét tartó férfi halálos csapásra emelte fegyverét, aztán lesújtott a neki háttal álló Káin fejére, ám a fejsze kettétört, nyele pedig lángra kapott. A megtámadott fiú lassan megfordult és iszonyatos borzongás és düh öntötte el a szívét. A támadó értetlenkedve bámulta a széttört fejszét, majd eldobta a lángoló nyelet. Hirtelen hárman támadtak Káinnak. Hátulról az anyós ütlegelte a hátát, jobbról és balról pedig két lándzsás szúrt. Hanókh sírva próbálta visszaráncigálni anyját, közben folyamatosan jajveszékelt. Káin kitért az egyik lándzsa elől, így a fegyver egyenesen a lány anyját döfte át. A másik szúrófegyver azonban pontosan a szívénél érte az idegent, ám a lándzsa szikrát vetve lepattant  Káinról, aki gyilkos pillantásokat lövellt a megrémült falubeliekre, kicsavarta a fegyvert támadója kezéből és azonnal megölte. A jövevényre záporoztak az ütések, szúrások, vágások, de teljesen hasztalanul, hiszen védte őt az Úr bélyege. Káin döfött és ütött. Rövidesen tizenöt falusi férfi holtteste hevert a sátor körül. Többen menekülőre fogták a dolgot és íjjal lőttek az idegenre, de a halál nem fogott rajta. Káin egyre távolodott az anyja holtteste fölött zokogó Hanókhtól, üldözőbe vette a falusiakat, kiknek kiontott vére egyre jobban beszennyezte a ruháját. Egy óra múltán Káin artikulálatlanul üvöltött, átszúrta a haldoklók torkát, de több élőt nem talált, így visszament a keservesen síró Hanókh-hoz. A falu kiirtója megtörölte véres arcát.

Így lettek az emberek immáron ismét csak majdnem öten.



Hirtelen egy hatalmas koromfekete szárnyas lény ereszkedett le az égből Káin mellé és megszólította Ádám sarját. Káin meglepetten pislogott.
- Nagyanyám, te vagy az?
A lény kettőt suhintott szárnyaival, majd vihogni kezdett.
- Ádám és Éva gyermeke, Káin! Bölcsen használtad fel az áldást, melyet az Úr adott néked, és megölhetetlenné tett téged! Most haladj kelet felé és irtsd ki a gonosz népeket, akik idegen isteneket imádnak és gonoszságuk annyira nagy, hogy még az eredendő bűnben sem részesültek! Bántódásod nem eshet, hiszen rajtad az Úr haláltól óvó bélyege! Hanókhra én viselek gondot, hiszen ő az elkövetkező nemzedékek édesanyja, aki az eredendő bűnt örökítő gyermeked hordja a szíve alatt!

Káin kelet felé pillantott és valami iszonyatos borzongás lett úrrá a zsigerein.



Ajánlott olvasmány: Biblia – Mózes Első Könyve – negyedik fejezet