A halfejű pápáktól a csónakorcájú kardinálisokon át a mediterrán kucsmaviselőkig
Bizonyára sokan elgondolkoztak már azon, hogy mind az egyházi elöljárók, mind a hívők miért hordanak fejfedőt, amikor elképesztő a meleg, nincs a közelben uszoda vagy strand, esetleg éppen nincs farsang. A judeo-keresztény valláskörben központi téma a víz, legyen az Özönvíz, szenteltvíz, keresztvíz, szétválasztódó Vörös-tenger vagy Jordán folyó. Kutatásaim során megállapítottam, hogy a vízi perverzió különböző megnyilvánulásai mélyen beívódtak azokba az elmékbe, melyek burkolata fölött ott díszlik a szimbólumként szolgáló fejfedő.
Az első képen II.Hydrophobian pápa látható, aki Jónás prófétát tartotta példaképének. A Kru.611-ben uralkodó egyházfő többször próbált különböző halakba bújni, ám kísérletei nem jártak túl sok sikerrel. A klérus viszont meglátta Hydrophobian pápa nemes küzdelmét és igyekezetét a Sátánnal vívott küzdelemben. A kor neves római bíborosa, Boldog Delphinea a Pater in Piscis orexis Dei című művében leírta a nevezett pápa küzdelmét és vezekelését. II. Hydrophobian utolsó vezeklése egy nagy fehér cápába hatolás volt. Az Úr mártírjaként meghalt pápa boldoggá avatása 1312-ben történt, a pápák a jelenben is őrzik emlékét, amikor vizes dolgokra gondolva felöltik a hal alakú süvegüket.
Ám, nem Tarajanus volt az első punkosdi, hiszen a császár nem volt különösebben járatos a feltalálás tudományában. Az uralkodó a görög mitológiából merített. A császár Dácia elfoglalása előtt álmot látott, melyben egy hosszú hajú nő kinyitott egy szelencét és azon nyomban égnek állt az összes haja. Álmában hangot hallott, mely azt mondta neki,:” Ebben a jelben győzni fogsz!”. Tarajanus rögtön felismerte, hogy Zeusz üzent neki és az álomban szereplő nő nem más mint Punk Dóra és az Ő szelencéje. A római légiók a császár utasítására azonnal ismételten használni kezdték a tarajos sisakot, hiszen közeledett a háború és már kevés volt az idő, hogy a katonák hosszú hajat növesztve égnek álló hajjal küzdhessenek. Tarajanus bölcsen cselekedett és győzött.
Sokáig nem történt semmi, így létrehozta a második napot. A harmadik nap már magától jött el, pontosan annyi idő múlva, amennyi az első és a második nap között eltelt. Az idő értelmet nyert, így az Úl, a Semmi és az idő hármasban várták a további fejleményeket. Nagyon sok-sok nap telt el így és az Isten úgy döntött megkérdezi a Semmitől, mi a véleménye a dolgok menetéről, de sajnos nem kapott választ. Hiába kérlelte, hogy adjon tanácsot, az nem válaszolt neki akkoriban, sőt később sem, soha. Az Úl ezen szófukarság miatt nagyon meggyűlölte a Semmit és megfogadta nem egyszer, nem kétszer, hogy a bosszúállás istene lesz, ám nem tudott mit kezdeni megfoghatatlan ellenfelével, így olyan dolgokat kellett teremtenie melyek alkalmasak az őt teremtő Semmi megleckéztetésére.
Réges régen, a hatalmas Itália fényességes uralkodója megelégelte, hogy egy távoli tartományban eluralkodott a káosz. A provinciát, hol egyetlen helytartó sem tudott rendet tenni, emberemlékezet óta Kacsanonnak hívták. A bájos Valeria Anus sem volt képes a rend megvalósítására, ezért Tiberesia császárnő úgy döntött, a legtalpraesettebb leányt küldi Kacsanonba, aki nem volt más, mint Puncius Pinátus.
A nyugdíjas nénike kiemelte a postaládából a szórólapokat. Mást nem is nagyon találhatott volna a ládikóban, hiszen nem volt senkije, gyermekei és férje régen az Unió úti temetőben várta, hogy megváltsa valaki az alacsony rezsijű bérleményt. Kati néni lassan megindult felfelé a fagyrepesztette lépcsőkön a festéket húsz éve nem látott bejárati ajtóhoz, közben sorra nézegette a bedobált küldeményeket. Egyetlen társa, Bodri hevesen csóválta farkát, kettőt vakkantott, aztán elszaladt a kertbe, amikor gazdája mögött bezárult az ajtó. Letette a konyhaasztalra a papírokat és amikor előbukkant egy sárga befizetési csekk az egyik boríték celofánablaka mögül, heves szívdobogás kerítette hatalmába. Az asztalfiókban lévő szemüvegéért nyúlt, majd halkan motyogta:
Utolsó kommentek