Valahol Mazochországon 2011-ben

A nyugdíjas nénike kiemelte a postaládából a szórólapokat. Mást nem is nagyon találhatott volna a ládikóban, hiszen nem volt senkije, gyermekei és férje régen az Unió úti temetőben várta, hogy megváltsa valaki az alacsony rezsijű bérleményt. Kati néni lassan megindult felfelé a fagyrepesztette lépcsőkön a festéket húsz éve nem látott bejárati ajtóhoz, közben sorra nézegette a bedobált küldeményeket. Egyetlen társa, Bodri hevesen csóválta farkát, kettőt vakkantott, aztán elszaladt a kertbe, amikor gazdája mögött bezárult az ajtó. Letette a konyhaasztalra a papírokat és amikor előbukkant egy sárga befizetési csekk az egyik boríték celofánablaka mögül, heves szívdobogás kerítette hatalmába. Az asztalfiókban lévő szemüvegéért nyúlt, majd halkan motyogta:

- Jaj Istenem, mi lehet ez? A vizet, villanyt befizettem, más már nem jöhet…
A néni felvette a szemüvegét, kibontotta a borítékot, aztán olvasni kezdett.

- Ingatlan Konvergencia Hatóság  - ez meg mi a fene? –
Tovább olvasott.

- Tisztelt özv. Kovács Rudolfné! Tájékoztatjuk, hogy a 2009 évi 77. Törvény értelmében, nyolc napon belül köteles befizetni a 2010 évi ingatlanadót, amely az ön ingatlanértékeinek  két százaléka. Az Ingatlan Konvergencia Hatóság megállapította, hogy ön 5 650 000- ( ötmillió hatszázötvenezer) forint értékű ingatlant birtokol. Az I.K.H. 2010/8499. sz. ügyviteli számla alapján önnek száztizenháromezer forintot kell megfizetnie a mellékelt csekken. Tisztelettel…   
Potyogni kezdtek a néni könnyei, lassan a konyhaszekrényhez lépett, valami gyógyszert vett be, aztán leült a székére és könnyeit törölgetve hangosan gondolkodott.

- Jelzálog. Elzálogosítom a házamat. Mást nem tehetek. Jaj Istenem! Kihez fordulhatnék...vajon kihez..?

A prospektusok közül kilógott egy lila nyomtatvány, Kati néni rögtön kiszúrta, hogy nem a Fabatka Shop hasonló színű reklámújságja, majd remegő kézzel emelte maga elé és némán olvasni kezdte.

-Uzsorant Hitelintézet- Készpénzre van szüksége, segítünk!- Kölcsön kezes nélkül!- Ön BAR listás, megszorult, mi segítünk önnek! THM: 312-720 –Egy példa: Adunk önnek százharmincezer forintot, amit tizennégy hónap alatt kell visszafizetnie. A havi részlet csak 32499Ft. Hívjon!...

Átugrotta szemeivel a telefonszámot, mert rögtön alatta meglátta a hitelintézet irodájának címét. Nem is volt a házától messzire, talán félórányira. A néni a faliórára pillantott, alig múlt fél tíz, gyorsan öltözködni kezdett a legszebb ruhájába, magához vette kis házának, telkének papírjait, majd elindult.
A főtér közelében megpillantotta a lila cégtáblát.: Uzsorant Hitelintézet. Hamar odaért, aztán belépett a kicsiny irodaféleségbe, ami egyszemélyes ügyféltérből állt, középen nagy íróasztallal, két számítógéppel, az asztal mindkén felén egy-egy szék, a túlsóban jólfésült, divatos öltönyt viselő üzletkötővel. A férfi hellyel kínálta a nénit, aki kissé zavartan ült le.
- Miben segíthetek hölgyem?-
- Hitelt szeretnék kapni.
- Mekkora összegről, lenne szó és milyen konstrukcióra gondolt?
Kati néni néhányat köhhentett, nagyra kerekedett szemekkel nézett erős szemüvegén át a férfira.
- Elhoztam a házam papírjait. El..elzálogosítanám.
A ridikülből előkerültek az ingatlan dokumentumok, melyeket az üzletkötő hamarosan már figyelmesen tanulmányozott, közben egy-egy kérdést intézett az ügyfélhez.
- Szép nagy telek, a szomszédos házak is csak hatvan méterre vannak! Pontosan, hol is van ez a Kissinger utca?
- A város legdélibb felén, a második utca a Tiszától.
- Kár, hogy ártérnek minősül, így az ingatlan értéke csak a fele a ténylegesnek.
- Hogy-hogy ártérnek minősül?! Nem öntött itt ki a Tisza a hetvenes árvíz óta egyszer sem!- hördült fel a nénike, szemébe ismét könnyeket csalt az elkeseredés.
- Ártér. Nincs itt semmi tévedés, hiszen a Globális Pénzügyi Egyenlőség Ingatlanintézete katalógusából olvastam ki az adatokat, tessék csak nézni! – azzal egy spirálfüzetszerű, nyitott papírköteget tolt a néni elé, ápolt körmével kocogtatva a megfelelő sornál.
Kati néni nagyot sóhajtott, aztán a férfira nézett.
- Mit javasol?
- A Goldman-jegyzék szerint az ön ingatlana hárommillió kilencszázezer forintot ér, de az ártéri helyzet miatt ugyeb…
- Me..mennyit? –dadogta a néni és erősen megkapaszkodott a szék karfájában.
- De, hát az adóhivatal ötmillió hatszázötvenezer forintos ingatlanra vetette ki az adót!
A férfi gesztikulálva magyarázott, jól begyakorolt, érzelemmentes mosolya eközben is változatlanul terült el arcán.
- Nyilván azért van ekkora eltérés, mert az állam a Tisza helyzete miatt másképpen számol. Gondoljon bele, kisodródhat árvíz idején egy csónak, hajó, akármi is az ön kertjébe, amit ön esetleg elbirtokolhat. Aztán ott vannak a halak is, amelyek a víz visszahúzódásakor az ön földjén rekedhetnek. Ismétlem, az adóhatóság más szempontok alapján számol!
Kati néni rezzenéstelen arccal hallgatta a nevetséges kifogást, nagyon is jól tudta, hogy kiszolgáltatott helyzetben van. A rókamosolyú férfi pedig folytatta.
- A lényeg, hogy egymillió kilencszázötvenezer forint értékű ingatlanra készülhet jelzálog szerződés, amiből lejön tizenhét százalék ügyviteli jutalék, azaz egymillió hatszáztizennyolcezerről. Persze azt tudnia kell, hogy az ingatlanzálogosításból származó jövedelem után harminc százalék átalányadót is be kell fizetnie.
A néni hosszan hallgatott, majd lassan felállt, némán elvette a férfi elől a papírokat, aztán köszönés nélkül elindult a kijárathoz. A férfi rákiabált.
- Ne siessen annyira! Mi lesz a huszonkétezer forint hitelbírálati díjjal?! –
Az ügyfél megfordult.
- Nem vettem igénybe! De tudja mit, fiam, csinálja meg azt a számlát, jól mutat majd a tízóraija alatt morzsafogóként! De felőlem rakhatja akár az uzsorája alá is!

Kati néni kilépett az utcára, az „üzletkötő” hangját letompította a becsapódó üvegajtó.
- Hé! Maga tartozik huszonkét plusz áfa, …huszonnyolcezer hatszáz forinttal! Hé, várjon!

A következő éjszakák nyugtalanul teltek a néni otthonában. Napokig azt álmodta, hogy nyolcszázezer forintja maradt, amiből hat évig fizette az ingatlanadót, aztán elvitte a pénzintézet a házát, ő meg a Tiszába vetette magát, de az üzletkötő utána ugrott és kihúzta, hogy újabb papírokat írasson alá vele...
Úgy egy hét múlva remegő kézzel melegítette a tegnapi ebéd maradékát, megfelezte az adagot Bodrival, és amikor a lépcső mellett kotorta ki a paprikás krumplit a kutya tányérjába, pillantása a kertkapura tévedt. Ismét gyanús küldeményt vélt felfedezni a ládikóban. Hamar bevitte, majd a már ismerős heves szívdobogás kezdte kínozni, de most inkább az örömtől, hisz a küldemény feladója a Népjóléti és Egészségügyi Minisztérium volt.
- Jaj Istenem, talán egy kis segély?- mondta hangosan
Hamar minden reményét szertefoszlatták a felolvasott mondatok.
-Tisztelt özv. Kovács Rudolfné!
Tájékoztatjuk, hogy a 2010/ 625. sz.Tv. szerint, minden mazoch állampolgár köteles visszamenőleg 2007-ig megfizetni a megemelt egészségügyi szolgáltatások kompenzációs díját. Mivel ön kisnyugdíjas, ezért négy részletben, havi törlesztéssel kell megfizetnie a hátralékot.
SZÁMLA
Orvoslátogatás 39 alkalom ( 610ft/db)= 23790ft
Kórházi ápolás 54 nap ( 1750ft/nap)= 94500ft
Táppénzrevételi díj  0  ( 920ft/db) = 0ft
Táppénz korrekció 0  (-15%) = 0ft
Kötelező védőoltások 6db ( 2450ft/db)= 14700ft

Abbahagyta az olvasást, a konyha csendjét szipogás és az összegyűrődő levél hangja törte meg. A néni a szekrényhez lépett, majd sorra elővette a számlákat, aztán begyújtott velük a kis vaskályhában.
Teltek a hetek, a hónapok, felszólítás felszólításra halmozódott, aztán az egyik péntek délelőttön, a hétvégi rántott leves készítése közben a néni Bodri heves ugatására kapta fel a fejét, majd kilesett az ablakon az utca irányába. Két rendőr és egy öltönyös férfi rángatta a rozsdás kertkaput, közben befelé kiabáltak. Bodri hevesen vicsorgott és ugatott, de ez nem tántorította el a „vendégeket”. Kati néni jól tudta, hogy hamarosan eljön ez a nap. Majd’ négyszázezer forinttal tartozott az államnak, törvényszegők, bűnözők sorába lépett. Nem sírt, már nem. Még akkor sem, amikor látta amint beszakadt a kapu a lökdösés alatt, aztán szeretett kutyája nekirontott az egyik rendőrnek, de elérni már nem tudta, mert két lövés végzett vele. A néni a gáztűzhelyhez lépett, aztán egy kést húzott elő a fiókból. Gyorsan átvágta a gáztömlőt a reduktor és a palack között, a sziszegve előtörő gáz gyorsan terjedt a parányi konyhában. A rendőrök néhány lépéssel elérték a ház ajtaját, de a rozsdás zár nem engedett egykönnyen.
- Kovácsné! Felszólítom, hogy azonnal nyissa ki az ajtót! Semmi értelme az ellenkezésnek!-
Kati néni leült a dédanyjától örökölt hokedlijére pont szemben a bejárattal, a konyha közepén, majd remegő kézzel kivett egy doboz gyufát az otthonkája zsebéből.
 ...........................



Öngyilkos merénylet – fanatizált kisnyugdíjasok
Egy pénzintézeti alkalmazottat és két rendőrt ölt meg a robbanás a tiszaménküi Kissinger utcában.

Tiszaménkü lakói még nem tértek magukhoz a merénylet okozta sokkból, a városka terei, utcái szinte teljesen kihaltak. A fűúton lévő étterem is zárva van, csak a nagytemplom felé igyekszik felhajtott kabátgallérral néhány feketébe öltözött ember.
Misét mondanak az áldozatokért.

A helyszínre kiküldött tudósítónk elé szörnyű látvány tárult, az alföldi városka egyik utcájában: a Tiszától nem messze álló telek közepén kormos tégalahalmaz, a földből árván felfelé meredező, megrepedt vasbeton tornácoszlopok, melyeket már nem takar a tető, kettétört körtefa a romok mellett, és a kert telis-teli a robbanás által szétvetett cserepekkel. Az egyik tetőgerenda a virágágyásban fekszik, az éppen csak kinyílt nárciszok között.
Szerencsére a ház messze állt a szomszédos épületektől, így máshol néhány ablaktörésen kívül nem esett nagyobb kár. A közeli lakók becsukott zsalugáterek mögött reszketnek, senki sem volt hajlandó nyilatkozni. Megkérdeztük az alkalmazottját elvesztett pénzintézet helyi irodavezetőjét, hogy mi is történt a Kissinger utcában.
- A végrehajtási osztálytól érkezett megbízás alapján ment ki ügyintézőnk a merénylő házához, ugyanis annak közel félmillió forint be nem fizetett állami tartozása volt. A biztonság kedvéért, bár nem tudtunk semmilyen előzetes veszélyről, két rendőr is elkísérte az alkalmazottunkat. Azután, amint beléptek a házba, az az őrült öregasszony felrobbantotta magát a házzal együtt… Szerencsétlen emberünk után egy kétéves kisfiú maradt árván, s ha jól tudom, a rendőröknek is volt családjuk. Mondja, mi történt ezzel a világgal, hogy már a hetvenöt éves vénasszonyok is halálosztó terminátornak képzelik magukat???


Tudósítónk a mise után felkereste s megkérdezte a plébánost is az esetről.
- Sosem gondoltam volna, hogy abban a törékeny, sokat szenvedett özvegyasszonyban ekkora erőkkel munkálkodik a Gonosz! Egymaga nem lehetett képes ilyen rettenetre, biztos vagyok benne, hogy valamilyen titkos szekta a hatalmába kerítette őt, és csak így válhatott az egykor istenfélő asszonyból merénylő. Valami vallási köntösbe bújtatott összeesküvést gyanítok, láthatják, mi az eredménye ennek a fene nagy demokráciának! Hogy egészen őszinte legyek, így visszagondolva, az elmúlt hetekben nem is láttam a vasárnapi miséken az öregasszonyt. Rettenetesen sajnálom már, hogy akkor nem jutott eszembe megkeresni őt, talán lett volna esély Jézus nevében lebeszélni erről a borzalmas merényletről!

Megkerestük a helyi postahivatalt, ahol a Kissinger utcába járó kézbesítő fontos részleteket árult el nekünk.
- Hát, tudják, én cseppet sem csodálom, hogy ez lett a vége. A néni hetente kapta a számlákat, csekkeket, pedig egész életében nagyon szerényen élt, nem költött az semmi hívságra. Nem tudom, miket küldözgethettek neki, nem néztem én a feladót soha, tudják, a titoktartás kötelez, csak azt láttam, hogy kikandikálnak a sárga csekkek a borítékok ablakain.
A feleségem a kenyérboltban dolgozik, tudják, ő mondta nekem, hogy már csak kéthetente egyszer vásárolt nála a néni. Egyedül a kutyája volt, azt se tudom, szegény állat mit ehetett, ha már kenyérre se telt neki. Azt ehették, ami abban a kis kertben megtermett. Azért valahogy mindig volt, a néni kedves volt velem, én nem tudom, mi történhetett a lelkében, hogy nem látott már más kiutat. Ha engem kérdeznek, persze, hogy a szívem szakad meg az árván maradt gyerekekért, nekem is vannak gyerekeim, de tudja, ha senkim se volna, bizony magam is gondolkozóba esnék, hogy mivel vethetek véget a csekkek egyre szélesebb áradatának. Jobban áradtak azok, mint a Tisza.